A kezdetek

Mivel az Új Zélandi kirándulás a végéhez közeledik és ebben a szakaszban kevés dolog történik, úgy döntöttem nyitok még egy idősíkot, mint a filmekben, ami párhuzamosan fog futni és visszaemlékezés lesz az eddig még nem dokumentált dolgokra az elejétől, végül pedig a ket szál majd összeér 🙂

Egy magyar lánytól kaptam még itthon a tippet, hogy “a house sitting jó dolog”. Akkor még nem tudtam mi az. Utánanéztem, az a lényege, hogy emberek mások házára és kisállataira vigyáznak, amíg azok elutaznak – cserébe ott lakhatnak az adott helyen.
Így hát elkezdtem keresgélni. Előbb beléptem egy fb csoportba, majd onnan valahogy egy messenger chat csoportba. Itt elkezdtem követni az eseményeket. Emberek írták, hogy mikor-hol elérhetőek, ritkábban hogy mikor hol keresnek szittert (merthogy előzőből van nagyobb kínálat, így nagy a verseny is a lehetőséget keresők körében.)
Írtam egy posztot magamról, hogy ki vagyok, mikor és hol leszek és segítek szívesen házra, kisállatra vigyázni. Beszúrtam magamról néhány kutyás-macskás képet is a hirdetés színesítéséért majd vartam.

Legnagyobb meglepetésemre rámírt egy hölgy, aki azt kérdezte, hogy pénzt kérek-e a munkáért (merthogy ilyen is van, bár nem ez a jellemző), vagy csak szállásért cserébe csinálom, mert Ő elutazik és keres valakit, de nem akar fizetni. Egyből mondtam, hogy “én nem az a srác vagyok, akit pénzzel meg lehet venni, hé, nem Dubajozni jottem ide!” így kölcsönösen oké-t kapott a deal.
Karennek hívják. Megállapodtunk, hogy megyek hozzá 12 napra, december 29-ig. Ez nekem nagyon jól jött, mert az első időszakot a karácsonnyal együtt, ami a beintegrálódásról és főleg autó vásárlásról szólt, egy helyen tudtam eltölteni, kényelmesen, ingyen.

Karennel megbeszéltük, hogy ha kint leszek Új-Zélandon, akkor eljön értem, összefutunk, megismerkedünk és megmutatja a házat illetve a macskát. 🙂 Így is lett. Egy befogadott fehér-fekete cicára kellett vigyázni (mint utólag kiderült, inkább csak etetni meg simogatni), és a kertet locsolni. Ezt írta korábban Karen “a cicára kell vigyázni, aki úgy döntött, hogy beköltözik hozzá”. Na most ez a cica a szomszédból költözött be, azt mondta Karen, tudja is hogy honnan jött, de egyelőre nem szól a tulajnak, mert élvezi, hogy vele van. 🙂
Korábban neki is volt két macskája, de meghaltak és most nem volt épp senkije. Volt macska ajtó a házon, így a cica szabadon tudott ki-be járkálni, ő meg csak annyit csinált, hogy adott neki enni és szeretgette. A cica meg szép lassan kiváltotta a lakcímkártyát hozzá. Mivel azonban hivatalosan még migráns macska volt, így neve sem volt.

Az első találkozás jól sikerült, Karen megmutatta a házat, a macska éppen a kanapén aludt összegömbölyödve. Gondolom, amikor meglátott, lusta volt felkelni, ezért csak nyávogott egyet, hogy kb: “ki a tököm vagy Te, idegen?” 😀 De odamentem, megszagolt, megsimogathattam és dorombolt, aztán felkelt és már jött utánunk mindenhová. Azt gondoltam, akkor ez sima ügy, nem lesz gond.

Amikor viszont néhány nap múlva átmentem az éles induláskor, Karen már elutazott. A cica meg nem ismert meg, mert messziről nem úgy tűntem, mint a “gazdája”, közel meg nem mert jönni, így nem volt alkalma megszagolni se. Megijedt, és kiszaladt a házból. Aztán visszajött később kétszer is, de ugyanezt játszotta el mindig.
Na ekkor én is megijedtem, hogy a macska, aki épp most szokott ide, 12 nap alatt elszokik innen mert nem ismer meg és fél tőlem.

Második alkalommal Karen szobájában az ablakban találtam meg. Ijedten nézett rám. Arra gondoltam, hogy most beszoríthatnám és elkaphatnám és hogy ha meg tudna szagolni eszébe jutna, hogy már találkoztunk és ismer, de ez túl kockázatos terv volt, mert ha azt hiszi meg akarom fogni, lehet vissza se jön soha. Így az “engedd el, ha szeret visszajön!” idézet mellett döntöttem, – no pressure – teszek ki kaját, aztán hátha felbátorodik.
Második nap reggel felkeltem, kimentem az előszobába és a konyha felé menet szembetalálkoztam vele. Meglátott, de nem volt menekülő út, mert az előszobából jöttem, ahol így elálltam a teljes utat kifelé. Hezitált néhány másodpercig, aztán mintha rájött volna hogy ez sakk-matt, úgysincs más út, nyávogott egyet, hogy „jólvan, akkor menj a …” majd odajött és hagyta, hogy megsimogassam, na onnantól kezdve nagy barátok voltunk megint. Néhány napig még azért óvatos volt, de már nem menekült mindig, amikor meglátott. Aztán a 3-4. napon már az ölemben feküdt és jött utánam mindenhová. ☺️

Nagyon békés, meghitt ház volt, egy régi faház, ami lévén, hogy igazi fa, nem könnyűszerkezetes, túlélte a Christchurchi nagy földrengést – bár szenvedett el repedéseket, de megmaradt. Igazi pici idilli kertje volt. A város maga nem igazán tetszett, bár nem volt kocsim, hogy bebarangoljam, csak bicikli, ami nagyon hasznos volt, de 6 nap Sydney-i városnézés után egy kis pihenésre vágytam inkább és ebben a bensőséges környezetben jó volt befelé figyelni, lecsendesedni, elmélyedni. Az sem segített, hogy az idő 80%-ában szürke, borús idő volt és elég sok ház a városban szintén szürke színű, így összességében nem keltett egy túl derűs hangulatot az egész. A szürke ötven árnyalata volt … egy kicsit kevésbé kellemes formában.
Szóval az ottlétem a bevásárlásra és autó nézegetésre korlátozódott, illetve elmentem 3 napra dolgozni.

Hogy hogyan? Kinéztem egy autót. Aki árulta, eljött megmutatni. Egy chilei srác volt. A kocsi jó volt, ilyesmit kerestem (később kiderült, hogy valójában egy rakás szart sikerült vásárolni. :D).
Megbeszéltük, hogy szeretném megvenni, de el akarom vinni egy átvizsgálásra előtte. Beleegyezett, de csak 2 nap múlva, december 22-én volt neki jó. Na itt kezdődött az igazi kihívás. December 22-ére, az utolsó előtti ünnepek előtti napra egy szervízt találni, ahol átvizsgálják ráadásul úgy, hogy a srácnak csak reggel 8-kor és délután 5-kor volt jó – munka elott és munka utan – a legtöbb szerviz persze 8:30 vagy 9:00-kor nyitott és 17:00-kor bezárt. 🙂
Mint kiderült, itt úgy mennek a dolgok, hogy a szolgáltatószektor bezár december 24-én és kinyit újra január 6-án. Tehát egy kicsit több a holiday, mint itthon. Viszont a boltok, legalábbis a nagy áruházak, pont az ellentéte. Egyedül december 25-én vannak zárva. Utána végig nyitva; 26. boxing day, ami híres vásárlási nap az angol kultúrákban, ekkor is nyitva vannak, két ünnep között végig nyitva, december 31-én és január 1-jén!!! is nyitva (ami, mint utólag kiderült nagy szerencse volt.) Tehát a kenyér miatt nem kellett aggódni és pánikszerű nagybevásárlást sem kellett csinálni 23-án, de a szervizt megtalálni nehezebb volt…
Sikerült végül, miután végighívtam 15 szerelőt, találtam egy kis autó szervizt, ahol átnézték 22-én és meg is csinálták 23-án, amit kellett. Szerencsém volt!
Egyetlen dolgot nem tudott megcsinálni, el van törve az ablakmosó tartály, de azt majd valamikor a közeljövőben megszervizelem gondoltam. 🙂
Elég sok szerviz volt Christchurchben. Valószínűleg azért, mert eléggé idős az autópark, egyrészt rengeteg hétköznapi, 15-25 éves japán import autó szaladgál az utakon, amiket ilyen korban már valószínűleg gyakrabban kell szervizelni, másrészt szeretik a nagyon régi, old-timer autókat is.
Már eredetileg is írta a srác a hirdetésben, hogy 23-án tudja csak odaadni az autót, mert addig dolgozik és kell neki. Így is egyeztünk meg, nekem mindegy volt, annyi kérésem volt, hogy hagy vigyük el előtte a szervizbe.
A megtekintés napján este felhívott a srác, hogy nincs-e kedvem másnap dolgozni vele. Hm, végülis nem terveztem semmit, keresek egy kis pénzt. Kertépítéssel foglalkozott. Elmondta háromszor, hogy nagyon-nagyon kemény fizikai meló, de én meg mondtam, hogy hat szeretem az olyat, voltunk Pistával is 16 évesen Kállósemjénben füvet nyírni.
Lytteltonba mentünk, ott volt egy kert, ahol ültetni és öntöző rendszert telepíteni kellett. Mivel egy elég meredek telek volt (körülbelül 45 fokos volt a nagy része), rengeteg föld lejött az aljára, az útra a tereprendezéssel. Az első napon az volt a feladatom, hogy azt kellett zsákokba lapátolni és felvinni a dombra. Hogy miért a dombra? Mert nem volt, aki elvigye sehova. A megrendelő hölgy ráadásul szintén kertész volt és sajnálta volna kidobni a földet, így inkább azt kérte, hogy a kert tetejére vigyük, mert ott volt hely. Így körülbelül 15-20 méter magasra kellett felhurcolni a zsákokat. Ez egy ideig szórakoztató volt, de elég hamar elfáradtam és utána már nem annyira…

Három napot voltam végül dolgozni, összesen 32 órát dolgoztunk. Első nap csak zsákcipelés, ettől hulla fáradt voltam estére. Miután megkérdezte a srác, hogy hogy tetszett az első nap én meg mondtam, hogy hát inkább izgalmasabb dolgokra számítottam, mint például ásás – második nap már feljebb léptem a ranglétrá, áshattam és ültethettem is. Na de az ásásban sem volt sok köszönet, mert néhol olyan kemény volt a föld, hogy ugráltam az ásón és akkor sem hatoltam lejjebb. A második nap végére a csuklóm teljesen készen volt. Másnap reggel a kocsiban mondtam a srácnak, hogy a csuklóm nagyon fáj a tegnaptól. Mire ő lelkes arccal: „Adjak fájdalomcsillapítót?” 😁 Kb mint a mátrixban Morpheus: ha a kék tablettát választod, elmúlik a kézfájásod és tudsz dolgozni cserébe holnap ku..ára fog fájni a kezed. Ha a pirosat, akkor nem múlik el a kézfájásod se most, se később, de legalább nek fog fájni a torkod és dolgozni tudsz ekkor is.

A srác végtelenül maximalista, perfekcionista hozzáállású volt, inkább fájdalomcsillapítón élt, hogy bírja a munkát minthogy pihenjen.
Utolsó nap éjfél után végeztünk, mert mindent tökéletesen akart ott hagyni. De van egy bökkenő… CLICKBAIT -> ez az utolsó nap december 23-a volt (napközben elintéztük a szervizt), amikor át kellett volna adnia az autót, mert 24-én reggel 6-kor indult a repülője, költözött Ausztráliába. Tehát hazavitt munka után, olyan hajnal fél 2 körül, és megegyeztünk, hogy fél 4-re értem jön és kiviszem a reptérre, ott átadja a kocsit, onnan meg hazajövök már a saját kocsimmal.
Ez azt jelentette, hogy volt körülbelül 2 órája pakolni egy olyan kocsiból, amiben előtte hónapokig lakott. Szóval a cuccai felét otthagyta. 😁 Ezek fele nagyon hasznosnak bizonyult, kaptam ágyneműt, takarót, párnát, termoszt stb., a másik felére viszont ráment néhány órám, hogy megváljak tőlük tisztességesen.
De megvolt az autó, így már csak vártam Karen-t 29-én haza, hogy indulhassak.