Visszaemlékezés – Timaru és a pingvinek

Az első megállóm a Lake Tekapo-hoz vezetett volna ami egy gyönyörűszép türkiz színű, képeslapokon is gyakori gleccser tó. Azonban útközben valahogy szembejött az infó, hogy Timaru-ban, egy fél órás kitérőre az utamtól élnek a világ legkisebb pingvinjei, a “little blue” pingvinek. A ChatGPT-től kértem infót a dologról, aki mint kiderült, némileg átvert, mert azt mondta, hogy ezeknek a pingvineknek ez az otthonuk. Kiderült azonban később, hogy ez csak egy kis helyőrség a pingvinek számára – egyfajta helyi Újfehértó -, és itt csak 10-15 példány él, nagy számban lejjebb, más településeken laknak. Azonban utólag az is kiderült, hogy ez egy áldásos tévedés volt, mert ha ezt tudom, akkor mentem volna arra a helyre, ahol a legtöbben laknak, mert hát a logika azt diktálja, hogy ott találkoznék velük a legnagyobb valószínűséggel. Ám azokon a helyeken mint később megtudtam csak vezetett túrák keretében, messzebbről lehetett volna megnézni őket, pénzért. Itt viszont testközelből sikerült őket meglesni. 🙂 A városba érkezésemkor megálltam egy uszoda parkolójában, majd sétáltam egyet a parton, hogy akkor kapjunk lencsevégre néhányat, de nem láttam egyet se. Ezután elővettem az okosabbik énemet és elolvastam, hogyan is lehet itt a helyi legjobb pingvinarcokkal találkozni.
Megtudtam, hogy éjszaka van a legtöbb esélyem erre – akárcsak Újfehértón. Viccet félretéve, a valódi ok az, hogy az év ezen szakában napközben a tengeren vadásznak és este jönnek vissza a fészkeikhez sötétedés után. Eldöntöttem, hogy maradok itt éjszakára. Kerestem egy kempinget és letelepedtem, majd este 10 után mentem arra a helyre, ahová kellett.

Egy kikötő dokk mellett volt egy út, ami kb 2 méterrel volt a tengerszint fölött és az út mentén sziklák voltak le a tengerig. (A ChatGPT igazított el, hogy ide kell menni, ezúttal nem vert át.) Mikor megérkeztem, már láttam, hogy emberek sürögnek forognak, sejtettem, hogy jó helyen vagyok. Összefutottam útközben egy sárgamellényes fickóval, akinek a mellényére egy pingvin volt rajzolva. Az ő feladat az volt, hogy terelgesse az embereket, segítsen, hova álljanak, hogy lássák őket és védje a pingvineket, hogy az emberek ne menjenek oda hozzájuk, nehogy megzavarják őket. Egyfajta pingvin-officer volt, helyi bizti őr. (Egyszer láttam egy álláshirdetést a neten, ami a „Hedgehog officer” pozíciót kínálta egy angol kisvárosban. Az állás betöltőjének az volt a feladata, hogy a népes sün-populációt menedzselje város-szerte, hogy az emberek-autók-sünök biztonságosan élhessenek egymás mellett. Aranyos munkakör lehetett, innen jött a pingvin-officer kifejezés. Nagyon segítőkész volt, eligazított. Egyszer csak megjelentek a sziklák között a pingvinek.

Nagyon cukik, egészen kitotyogtak az útra, és megszagolták az emberek kezét – gondolom már kaptak tőlük korábban kaját, így mentek potyázni.

A következő nap szilveszter napja volt, annyira tetszett a hely, a pingvinek és a kemping, hogy úgy döntöttem, maradok még egy éjszakát, 31-én este úgyis nehezebb lenne szállást szerezni valahol. Szerencsére ez nem a legfelkapottabb vidék volt, így bőven volt hely a kempingben is. Este 10-kor felöltöztem és beültem a kocsiba, hogy elindulok…

Kulcs bedug, elfordít, hububu nincs, ellenben ismerős kattanás van. A kocsi nem indult. Lemerült az akksi. Hát, nem volt egy jó érzés, de nem volt mit tenni december 31-én este, káromkodtam egyet magamban, majd elmentem aludni. Másnap reggel mentem a recepcióra segítséget kérni. Szóltak a helyi Jani bácsinak, aki nem sokkal később jött segíteni. Látszott, hogy nem először csinálja a dolgot, volt bikázó gépe, 1 perc alatt beindítottuk. Itt kezdődött az újévi kaland, mivel kiderült, hogy az akksi már öreg, ezért tudott lemerülni ilyen könnyen, így venni kellett egy újat, mert máskor is megtörténhet. Ezáltal viszont az is kiderült, hogy hatalmas szerencse volt, hogy a kempingben történt, nem pedig 1 nappal később a hegyekben, a semmi közepén… Így január 1-jén, kihasználva, hogy nyitva vannak a nagyáruházak, elmentem akkumulátort venni.

Már amikor először kerestem szerelőt meglepődtem, hogy mennyi autószerelő van Új Zélandon, aztán amikor a szupermarketben az épp vásárolni kívánt akksiról kérdeztem az eladónőt – igaz, csak annyit kérdeztem, hogy visszahozhatom-e, ha nem jó az autóba – az egyik vevő, aki előttem volt rögtön jött és segített, mert mint kiderült ő is ex-autószerelő volt. 🙂 Végül egy benzinkúton sikerült venni, így viszont magamnak kellett beszerelni, ami viszont végső soron szuper volt, mert már ilyet is tudok. 😄